Az én menyasszonyom
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.
Álljon előmbe izzó, forró nyárban:
"Téged szeretlek, Te vaghy, akit vártam."
Legyen kirugdalt, kitagadott, céda,
Csak a szivéba láthassak be néha.
Ha vad viharban átkozódva állunk:
Együtt roskadjon, törjön össze lábunk.
Ha egy-egy órán megtelik a lelkünk:
Üdvöt, gyönyört csak egymás ajkán leljünk.
Ha ott fetrengek lenn, az utcaporba:
Boruljon rám és óvjon átkarolva.
Tisztító, szent tűz hogyha általéget:
Szárnyaljunk együtt bé a mindenséget.
Mindig csókoljon, egyformán szeressen:
Könnyben, piszokban, szenvedésben,
szennyben.
Amiben minden álmom semmivé lett,
Hozza vissza Ő: legyen Ő az Élet.
Kifestett arcát angyalarcnak látom:
A lelkem lenne: életem, halálom.
Szétzúzva minden kőtáblát és láncot,
Holtig kacagnók a nyüzgő világot.
Együtt kacagnánk végső búcsút intve,
Meghalnánk együtt, egymást istenítve.
Meghalnánk, Mondván:
"Bün és szenny az élet,
Ketten voltunk csak tiszták, hófehérek."
Ady Endre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése